datum+nevnap


Ajánlott oldalak
 
kdnp_ponthu.jpg
slogolink.jpg
ovlinklogo.jpg
gymsmolink.jpg
mkdsz.jpg
napocska.gif
 

  	képek
| továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Letették az M85-ös alapkövét Sopron határában

Letették a 57,45 kilométer hosszú M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét szerdán, Sopron határában. A szakasz 2020 végére, 2021 elejére készül el mintegy 171 milliárd forint kormányzati támogatásból.

Képgaléria frissítés alatt



 Firtl Mátyás KDNP-s országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy Sopron számára létérdek a gyorsforgalmi út megépítése, mert hosszútávon határozza meg a térség jövőjét. Beszélt arról is, hogy a város “mindig az Orbán-kormányok ideje alatt” fejlődött, és meggyőződése, hogy a térség legjelentősebb gazdasági fordulata következik be az út elkészültével.

 

ccccaaaaalapko_m85_sopron__16.jpg

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere hangsúlyozta, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a város és a térség, hiszen egy olyan történelmi pillanatnak lehetünk a részesei, amely meghatározza a jövőben a térség közlekedését és fejlődését. Ezzel a fejlesztéssel a város gazdasági potenciálja is nővekedésnek indulhat, hiszen könnyen elérhetővé válik a térség. A megépülő autóút még szorosabban össze fogja kötni a régiót, a további fejlődések fontos zálogaként, de ez mellett terhermentesíti majd a leghűségesebb várost a káros tranzitforgalomtól, amely ezáltal a túlzsúfolt és környezeteszennyező forgalomtól is nagy részben mentesülni fog. Sopron polgármestere zárszóként köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának a Modern Városok Programban szereplő soproni fejlesztésekért, amelyek lehetővé teszik többek közt az M85-ös gyorsforgalmi út megépítését is.

 

 

ccccaaaaalapko_m85_sopron__40.jpg

Firtl Mátyás elhangzott beszéde:

Sopron számára létérdeket jelentő ügy”  az „autosztráda tervbevett építése” – így ír a Sopronvármegye újság 1937. április 30-ai száma (81 éve!), aminek másolatát kezemben tartom.

30 éves politikai tapasztalattal fontosnak leszögezni hogy a mai nap bizonyította be azt, (ami általában is igaz)  hogy   a fejlesztések korszaka mindig az Orbán-kormányok alatt következett be.

Országosan is, a térséget érintően is és helyben is. Ágazatonként is

Az Orbán-kormány volt az egyedüli, amely felismerte és segítette a „Sopron számára létérdeket jelentő ügyeket.”

Felismerte azokat, az embereket megkérdezte és meghallgatta,  felvállalta és ezek megoldásáért érdemben és eredményesen tett. Most forrást biztosít!

Kezdve azzal, hogy 2001-ben elsőként és (a rendszerváltást követően)  egyedüliként az Orbán-kormány tartott kihelyezett kormányülést Sopronban, tiszteletét kifejezve Sopron és térsége hűsége előtt.

Az Orbán-kormány volt az, amely Sopron és a térség minden „létérdeket jelentő ügyét”felvállalta és megoldotta: kezdve az adósságkonszolidációtól a Modern Városok Program éppen Sopronban elsőként megkötött szerződésétől, Orbán Viktor miniszterelnök által személyesen,  az addig és azóta szemmel látható megvalósuló fejlesztésekig.

Miért tehette ezt? Mert olyam gazdaságpolitikát folytatott/folytat, amely mindannyiunk közös munkája révén gazdasági növekedést eredményez.

Most az M85-ös út megépítése van soron, de sorolhatnánk az összes olyan létérdeket jelentő ügyet, amelyek hosszú távra határozzák meg a térség sorsát, jövőjét, az itt élők boldogulását.

Kormányzati figyelem és következetesség, és soha nem látott mértékű támogatás csak az Orbán-kormányok alatt irányult Sopronra és a térségre.

Ennek része és alapja a választói akarat és szándék tisztelete és szolgálata. A közjó szolgálata.

Amint Bethlen István miniszterelnök elismerte, értékelte és tisztelte Sopron hűségét , és az itt élők megbecsüléseképpen Hűségkaput avatott 1928-ban, ugyanúgy 2001-ben az Orbán-kormány volt az, aki a soproni nemzethűségért a népszavazás 80. évfordulóján méltó emlékművet állítatott a népszavazásban részt vett településeken. Értékelve a hazaszeretetet.+A Hűség Napjává tette december 14-ét.

Ennek fényében is fontos, hogy a magyar nemzethez mindig hűséges Sopronig és környékére (aki emiatt évtizedekig hátrányt szenvedett)  éppen  a Hűség 100 évfordulójának évében juthat el az M85-ös gyorsforgalmi út, amely jelentőségében, legújabbkori történelmének, egy a fejlődést leghatékonyabban segítő fejlesztése lesz.

 A soproni Hűség nagy jubileumának évében, 2021-ben a legméltóbb és legnagyszerűbb ajándékot kapja Sopron és térsége – minden, jószándékú reményünk és felelősségérzetünk szerint is az Orbán-kormánytól!

A már idézett cikk címe beszédes: „Egy fővárosi lap a Budapest-Győr-Soproni autosztráda ellen”

 Igen, mindig is voltak olyanok, akik a fejlődés, az építés ellen voltak különböző érdekekből, de eredményt mindig csak az hoz, ha valami mellett vagyunk, ha valami megvalósulásáért teszünk!

 Sopron és környező településeinek hűsége „ a magyar nemzet legújabbkori történelmének egyik legjelentősebb fordulata volt” – (írta gróf Bethlen István az 1920-as években).

Meggyőződésem, hogy éppen azért, hogy közös sikerünkben bízhassunk: Sopron és a környék történelme egyik legjelentősebb fordulata következett ma be, (mint ahogyan az elkövetkező hetek eseményei is azok lesznek, mert további magyar jövőnket határozzák meg.)

 

A munka most kezdődik, a folytatást az arra alkalmas fiatalra, Barcza Attilára bízzuk.

2018. március 7.

Firtl Mátyás

 

 

ccccaaalapko_m85_sopron__42.jpg

 

 

Barcza Attila, Sopron Megyei Jogú Város fejlesztési tanácsnoka köszöntőjében elsősorban a megvalósuló M85-ös gyorsforgalmi út helyi turisztikai vonzatára tért ki, amely hatalmas jelentőséggel bír és amely új távlatokat nyit a város számára. Ez a beruházás a turizmus, a kereskedelem és a gazdasági szektor számára jelentős előrelépést jelent majd, hiszen egy könnyen elérhető térséggé válik Sopron és térsége.

Hámori György, Kapuvár polgármestere beszédében szintén kiemelte a beruházás jelentőségét, amely új távlatokat nyit a térség előtt és amely által egy új fejezet veszi kezdetét a régiónkban. 

 

cccaaaL3265785.jpg

Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese beszédében felidézte a kivitelezés technikai adatait, amely az M85 Autóút Csorna II.-Sopron-Kelet-Fertőrákos csomópont közötti szakasz megvalósításával kapcsolatos. Az ismertetett adatok között elhangzott, hogy ez 57,45 kilométeres, 2x2 sávos út építését jelenti, amelynek a várható átadási ideje 2020. IV. negyedévére várható. A négy szakaszban megvalósuló fejlesztés több mint nettó 170 milliárd forintos beruházást jelent, amely által 17 település tehermentesül az átmenő forgalomtól.

2018. március 7. / Aktuális

fideszlogo_rgb_jovo.jpg