Válogatott pingpongérmek soproni közreműködéssel
Szlovéniában került megrendezésre a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) Premium Junior Circuit nemzetközi versenysorozatának első 2012-es állomását. A viadalon a magyar utánpótlás válogatottak is részt vettek, köztük a serdülő korú Böhm Gáborral, a Turris SE Sopron játékosával.
A verseny a csapatok vetélkedésével kezdődött. A két fős válogatottak előbb csoportokban küzdöttek, majd egyenes kiesésben döntötték el a végső helyezéseket. A Majoros Bence (Nyírbátor) – Böhm Gábor duó a csoportban előbb a szlovén „B” válogatottat győzte le 3-2-re, ezután a románokat 3-1-re, majd a törököket ismét 3-2-re. A csoportgyőzelemnek köszönhetően a gárda a legjobb nyolc között folytathatta, ahol a svéd „C” csapatot simán 3-0-ra múlta felül a magyar egység. Az elődöntőben végül a svéd „A” válogatott állította meg a menetelést – akik később a versenyt is megnyerték – 3-1 arányban.
Az egyéni versenyszámok következtek ezután, amely Böhm számára szerencsétlenül sült el, hiszen a négy fős selejtező csoportban hárman körbe verték egymást, amely a soproni versenyzőnek jött ki legkedvezőtlenebbül, így nem jutott a főtáblára.
A páros versenyszámmal azonban sikerült kompenzálni az egyéni verseny szerencsétlenségét. Az ismét Majoros Bencével alkotott közös egység első komoly fegyvere a legjobb nyolc között aratott 3-2-es siker volt a Khoshbakht-Blomquist (svéd) duó ellen, majd sikerült 3-1-re felülmúlni az elődöntőben a Piccolin-Bressan (olasz) kettőst. A döntőben a hazaiak favoritjai, a Sfiligoj-Jorgic (szlovén) páros várt a magyarokra. A finálé végletekig kiélezett harcot hozott, melyben 3-2-es arányban végül a szlovénok kerekedtek felül.
Összességében a Szlovéniában a magyar válogatott kiemelkedően szerepelt, hisz az ifi és serdülő versenyszámokat tekintve két arannyal, három ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtak a magyar játékosok. A serdülők között ez volt az első alkalom, hogy a Majoros-Böhm duó együtt szerepelt és egyből kiváló szerepléssel rukkoltak elő, több meglepetést is okozva eddigi legjobb nemzetközi szereplésüket érték el.

Böhm Gábor
A válogatott szlovéniai hazaérkezését követően gyakorlatilag semmi idő nem maradt a pihenésre, hiszen kezdődött a nagy hagyományokra visszatekintő és erős nemzetközi mezőnyt felvonultató XVII. Molnár János emlékverseny a BVSC sportcsarnokában. Miután Velenjéből szombaton hajnali egykor érkezett meg a válogatott csapat, így Böhm Gábornak valóban csak órái voltak a pihenésre, hiszen reggel tízkor kezdődött a megmérettetés. A csoportküzdelmeket szett veszteség nélkül zárta Gábor, majd a főtáblán kezdett menetelésbe.
A legjobb hatvannégy között erőnyerőként nem kellett játszania, majd ezt követően előbb a lengyel Bieneket verte 3-1-re a tizenhat közé jutásért és a nyolc közé jutásért a francia Lonardit ugyanilyen arányban. Az elődöntőbe jutásért ismét francia ellenfél következett, Ecuyen ellen ismét 3-1-es siker következett. Végül a négy között a svéd Söderlund állította meg a soproni játékost, akin ekkor már látszott az éppen csak véget ért hosszú szlovéniai verseny és az aznapi küzdelmek okozta fáradtság, így már nem tudott úgy koncentrálni, mint addig, és kikapott. A szereplésére azonban így is büszke lehet, hiszen legjobb magyarként zárt a dobogón egy olyan mezőnyben, amelyről mindent elmond, hogy Gáboron kívül egy magyar volt még a legjobb nyolc között és még egy a legjobb tizenhat között.
A verseny végén Jónyer István a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke és többszörös világbajnok adta át a díjakat, valamint külön elbeszélgetett Gáborral, mint a legeredményesebb magyar versenyzővel.
Paár Dávid