Besúgók és ügynökök
Mit gondoljunk róla? A Hitvallásnak ezzel a címmel megjelenő rovatában egy-egy, a sajtóban is megjelent hírhez fűznek a szerzők kritikus megjegyzést, és tisztázzák a kérdéssel kapcsolatos fogalmakat. Dr. Rédly Elemér alábbi írása a lap 2012. júniusi számában jelent meg.
Besúgók és ügynökök
A napi hírekben ismételten előkerül múltunknak ez a máig tisztázatlan ügye. Sokan írnak és beszélnek róla, vitatkozva a kérdés megoldásának lehetőségeiről. Sok szempontot kell ugyanis figyelembe venni.
Engem is megfigyeltek
Az ÁBL-től kikért és megkapott iratok szerint 1959. márciusától kezdve rendszeresen megfigyeltek. A legutolsó jelentés pedig, amiről tudok, és ami rólam is szól, 1985-ben készült. Utána néztek, hol laktam, mit tettem. 10 éves koromig visszamenőleg kerestek rám vonatkozó kompromittáló adatokat. Nem voltam alkoholista, nem voltak botrányos ügyeim, nem csempésztem… A „hivatal” valamennyi kérdező-lapjára negatív válasz érkezett. Amikor 1959-ben politikai okokból több mint 80 kispaptársammal kizártak a Központi Papnevelő Intézetből, már felszentelt pap voltam. Akkor állítottak ránk megfigyelőket, amikor Tabódy István vezetésével megszerveztük a kirúgott kispapok továbbtanulását. Tudtuk, hogy megfigyelnek, hogy nem lehet meggondolatlanul beszélni. Ismert volt a mondás: „Magyarországon még a bögrének is füle van!”
Engem is be akartak szervezni
Isten ajándékának tartom, hogy nem sikerült nekik. Lehet, hogy voltak önkéntes besúgók, lehettek gyenge jellemű emberek, de az ügynökök többsége áldozat volt, akiknek esze ágában sem volt, hogy bárkinek is ártsanak. A rám állított ügynökök egyike se ártott nekem. Egyrészt nem volt mit titkolnom, másrészt tudtam, hogy még a zárkában is megfontoltan kell beszélnem. Ha valakit ostorral vernek, akkor nyilván az ostorütés fáj, de nem az ostor ver engem, hanem az, akinek az ostor a kezében van. Akkor sem ítéltem el, ma sem tudom, és nem is akarom elítélni azokat, akiket ostorként használtak fel ellenünk. Nem értem, miért kellene zaklatni azokat, akiket megzsaroltak. Az ártatlanság vélelme őket is megilleti. Sokkal súlyosabb ügyekben sem működik a történelmi igazságszolgáltatás. Ennek ellenére vannak, akik ma is háborgatnák az ügynököket, miközben tartótisztjeik vígan élnek… Nem kell jóváhagyni az elkövetett bűnöket, de bosszúállás helyett tudni kellene megbocsátani.
Magyarország megoldatlan problémái
nem az ügynökügyek, nem ez mérgezi a társadalom életét, hanem az erkölcsi romlás és annak következményei: a családok felbomlása, a szexualitás elválasztása a házasságtól, amikor a gyermekáldást terhességnek tekintik, amit „meg lehet szakítani”… Még gazdasági, anyagi gondjainknak is erkölcsi okai vannak: az adócsalás, a hanyagul végzett munka, az adott szó becsületének hiánya… Ha a közérdekeket sértő, de kényes ügyeket olyan könnyen titkosítják, akkor a sokkal jelentéktelenebb ügynök-kérdést kellene legalább 80 évre titkosítani. Az igazságtételt pedig, amit több mint 20 éve nem tudtunk rendezni, rá kellene bízni az Igazságos Bíróra, aki az ítélet napján mindnyájunkat megítél, igazságosan és nem félig-meddig hiányos vagy nem ritkán hamisított iratok alapján.
Kiegészítések, amelyek a cikkbe – terjedelmi okokból – nem fértek bele.
Az un. 6-os karton aláírva is „hamis”, mert az igazságnak „csak az egyik oldalát bontja ki”! Azt nem tüntették fel rajta, hogy milyen kényszer, vagy zsarolás alapján írta alá, aki aláírta. A tartótiszt bizonyára nem dicsekedett „eszközeivel”, a másik fél pedig nem tudja magát ma sem igazolni, mert nincs tanúja. A zsarolás folytatóinak tartom mindazokat, akik azt kívánnák, hogy az egykor beszervezettek ma tegyenek „önvallomást”.
Nem felel meg az igazságnak a tartótisztek azon kijelentése sem, amikor az általuk beszervezett ügynök együttműködési készségéről számoltak be. Igaz, voltak patkányok, jellemtelen gazemberek, akik saját érdekükből beárulták társaikat. De nem ismeri a megzsaroltak lelkivilágát az, aki azt hiszi, hogy közülük bárki is önként átállt volna zsarolóik szolgálatába. Voltak „téglák”, akiket „meggyúrtak, kiégettek és azután beépítettek.” De ők sem az ő embereik voltak, hanem valamennyien a diktatúra áldozatai, akiknek tönkretették egész életét… Nem ítélhetem el őket, mert nem az áldozatot kell elítélni, hanem inkább azokat kellene elítélni, akik tönkretették az életüket és az egész rendszert működtették. Tudjuk, kik ők…
A jegyzőkönyvek hitelessége is kétséges. A rendőrségi kihallgatáson készült jegyzőkönyvek nem magnetofon alapján készültek, hanem a nyomozó foglalta össze „saját megfogalmazásában” azt, amit állítólag a kihallgatott vallott. Először ennek az átfogalmazásnak nem tulajdonítottam jelentőséget, csak utólag derült ki, hogy milyen célt szolgált, hogyan lehet ellenkező értelmet adni mindannak, amit mondtam.
Dr. Rédly Elemér
476-368-as számú elítélt
Forrás: Hitvallás - A Győri Egyházmegye lapja
