Nyomtatás

Barcza Attila a Fidesz-KDNP jelöltje a 2018-as választásokon Sopron és térségében

Firtl Mátyás, Sopron és térsége választott országgyűlési képviselője mutatta be ma Barcza Attilát, akit a Győr-Moson-Sopron Megyei 4. számú választókerületben indít a Fidesz-KDNP a 2018.évi országgyűlési képviselőválasztáson.

Képgaléria

Firtl Mátyás mindenekelőtt köszönetet mondott mindazoknak, akiknek támogatásával 2005 óta Sopront és térségét a Magyar Országgyűlésben képviselhette, és mindazoknak is, akik előzőleg már 1989-ben, a rendszerváltáskor felkérésükkel és bizalmukkal, bátorításukkal arra késztették, hogy részt vállaljon a közéletben.
- Köszönöm a támogatást, amellyel azt a munkát segítették, amelynek eredményeképpen a Fidesz-KDNP által meghirdetett célkitűzéseink jórészt megvalósultak, vagy már mind folyamatban vannak, újakkal kiegészülve - fogalmazott a politikus.

 

ccc1-Medium-4.jpg


A Fidesz Országos Választmánya január 16-án döntött arról, hogy a párt Barcza Attilát indítja egyéni országgyűlési képviselő-jelöltként Sopron és térségében .
- 30 évnyi politikai tapasztalattal és 13 évnyi országgyűlési képviselői munkával a hátam mögött utódomnak jó szívvel ajánlom Barcza Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét, aki a térségünk szülöttje. Minden képessége megvan ahhoz, hogy jó képviselője legyen a térségben élőknek: rendelkezik kistelepülési önkormányzati tapasztalattal, miután Sarródon önkormányzati képviselő volt. Jelenleg Sopron város önkormányzati képviselője, az Ifjúsági-, turisztikai- és sport bizottság elnöke, az önkormányzat fejlesztési tanácsnoka, akinek kellő rálátása van a folyamatban lévő fejlesztésekre, ezért meggyőződésem, hogy elkötelezetten fogja folytatni és sikerre vinni a több cikluson átívelő munkát - mondta Firtl Mátyás.

 

cccaaafirtl_barcza_sajtaj_01.jpg


Hozzátette: Számos folyamatban lévő fejlesztés eredményes és sikeres megvalósulását biztosítja az, amennyiben a Fidesz-KDNP kormánya, Orbán Viktor miniszterelnök folytatni tudja a megkezdett munkát, továbbá a magyar emberek biztonságos mindennapjainak védelmét, a további fejlődéshez szükséges biztonságot és nyugalmat, azt, hogy Magyarország magyar maradjon. Ezért is fontos, hogy minél többen támogassák Barcza Attila jelöltségét a választókerület 32 településén - mondta Firtl Mátyás.

 

ccc5-Medium-2.jpg



Barcza Attila elmondta:  Négy éve a választók bizalmából fiatal emberként önkormányzati képviselő, Sopron Megyei Jogú Város közgyűlésének tagja lehettem. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő munkatársaként a választókerület településeinek életébe is betekintést nyerhettem. Sopron és a környező települések, a fiatal családok elmúlt években történt gyarapodása biztató jövőt ígér. A soproni belváros felújítása, a kórház fejlesztése, az Esterházy és a Széchenyi-kastély rendbetétele, a Fertő tavi sport és Szabadidő központ kialakítása, a Lőver program, az M85-ös autóút, az új soproni ipari park, a kistelepülési járda- és útépítések, iskolafelújítások mind-mind közös eredmény, illetve közös cél. Sopron és a környékbeli közösségek polgáraival együtt, a kormány támogatásával modern Magyarországot építünk. Országgyűlési képviselőként erre vállalkozom, ehhez kérem támogató szavazatukat! Számítok Önökre, számíthatnak rám!



2018. január 26. /