Nyomtatás

Támogatja a válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormánydöntést a honvédelmi és rendészeti bizottság

Budapest, 2018. március 5., hétfő (MTI) - Támogatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a kormány februári döntését a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének meghosszabbításáról, a testület elfogadta az erről szóló beszámolót, azonban élénk vita alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között a hétfői budapesti ülésen.

Képgaléria

   Németh Szilárd, a bizottság fideszes elnöke a döntés előtt azt mondta, annak a jogszabályi környezetnek a támogatásáról határoznak, amelyben a kormány és a parlament cselekedni tud, meg tudja védeni a magyar határokat, meg tudja állítani az illegális migrációt.
    Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a biztonság a legfontosabb közösségi érték. Magyarország biztonságos, a magyar emberek biztonságban vannak - jelentette ki.
    A válsághelyzet meghosszabbítását az országos rendőrfőkapitány, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetője kezdeményezte a belügyminiszter felé a menedékjogról szóló törvény alapján. Az államtitkár azért nevezte fontosnak a döntést, mert így a hatóságok alkalmazni tudják a vonatkozó jogszabályokat, és továbbra is biztonságban maradnak a magyarok.

 

HRB02ccc.jpg


    Papp Károly országos rendőrfőkapitány kiemelte, hogy nemcsak a határokat kell vizsgálni, hanem a környező országokban bekövetkezett változásokat szintén értékelni kell, hogy egy nagyobb migrációs hullám megindulása esetén megfelelő erővel álljanak rendelkezésre a rendvédelmi szervek.
    A rendőrség tíz szempontot vesz figyelembe - közölte. Megemlítette egyebek mellett a kiindulási államok belpolitikai helyzetét, az Európai Unió és Törökország közti megállapodás betartását, a szomszédos államok intézkedéseit, az embercsempészek tevékenységét és az időjárási viszonyokat is.
    Németh Szilárd meggyőzőnek nevezte a beszámolókat. Úgy fogalmazott: ha jól érti, a biztonság záloga a jogszabály továbbélése.
    Firtl Mátyás, a bizottság KDNP-s alelnöke megköszönte a családok biztonságáért dolgozó rendőrök munkáját. Mindenképpen támogatandó a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbítása - jelentette ki.

 

HRB01ccc.jpg

 

    Vadai Ágnes (független) és Demeter Márta (LMP) is rákérdezett a magyar-ukrán határon illegálisan belépett repülőgép, valamint a letelepedési kötvényesek ügyére.
    Előbbi eset Demeter Márta szerint rendszerszintű problémára utal. Vadai Ágnes arról érdeklődött, elfogták-e már a pilótákat, amire Papp Károly nemmel felelt. Továbbra is ismeretlen elkövető ellen nyomoznak, együttműködve az ukrán hatóságokkal.
    A független képviselő azt kérdezte, megtörtént-e a letelepedési kötvényesek nemzetbiztonsági ellenőrzése, míg Demeter Márta kijelentette, hogy több esetben bizonyítottan bűnözők érkeztek ilyen módon Magyarországra. Az LMP-s politikus Ghaith Pharaon ügyére is kitért. Azt mondta, máig nem adott választ a kormány arra, hogyan tudta a nemzetközileg körözött szaúdi üzletember ötször is büntetlenül átlépni a határt.
    Kontrát Károly kifogásolta, hogy több kérdés nem a napirendi pontról szólt. Németh Szilárd úgy fogalmazott, hadd mondja Demeter Márta "a sok blabla hazugságot". Ugyanakkor arra kérte a meghívottakat, hogy utána csak a napirendi pont témájában válaszoljanak.
 



2018. március 5. /