datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Sikeresen megvalósult a soproni bencés (Kecske-) templom és kolostor turisztikai vonzerőfejlesztési projektje

A templomtérben elhelyezett kiállítási elemek mellett a kripta, a kerengőfolyosó egy része, a sekrestye, az ősszentély (kápolna) és a káptalanterem is megnyílik a látogatók számára. A létrejött turisztikai szolgáltatások egyediségét a műemlékvédelem oltalma alatt álló környezet és az azzal harmonizáló interaktív bemutatási módszereket alkalmazó kiállítási elemek kölcsönhatása biztosítja.



 Városunk főterének meghatározó épülete a bencés (Kecske-) templom. Az elmúlt évtized elhúzódó belső restaurálási és felújítási munkái szinte lehetetlenné tette értékei bemutatását. A templom és kolostor turisztikai vonzerőfejlesztésére irányuló projekt lezárását követően a Kecske templom megújulva, új állandó kiállítással várja a látogatókat.
A Pannonhalmi Főapátság, a Soproni Bencés Ház Alapítvány, illetve a Szent Benedek Idősek Háza által alkotott konzorcium csaknem 200 millió forint értékű turisztikai fejlesztése a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében elnyert 164 661 899 Ft támogatásnak köszönhetően valósult meg.

20120217bences24.jpg


A templom és kolostor turisztikai vonzerőfejlesztése két fő komponensből áll, amelyek közül az  első az épületegyüttes építészeti örökségének megóvását, a templom és kolostor kulturális értékeihez méltó környezet visszaállítását célozta. Ennek részeként megvalósult Sopron legkorábbi ismert misézőhelyének helyreállítása, a káptalanterem kerengőre nyíló gótikus ablakainak és a Kapisztrán Szent János gótikus szószék feljáratának újranyitása, a szentély alatti kripta bővítése.
A káptalanterem mellett múzeumi üzlet is létesült.
A második komponens egy állandó kiállítás kialakítására, illetve a látogatóbarát szolgáltatások fejlesztésére irányult. A templomtérben elhelyezett kiállítási elemek mellett a kripta, a kerengőfolyosó egy része, a sekrestye, az ősszentély (kápolna) és a káptalanterem is megnyílik a látogatók számára. A létrejött turisztikai szolgáltatások egyediségét a műemlékvédelem oltalma alatt álló környezet és az azzal harmonizáló interaktív bemutatási módszereket alkalmazó kiállítási elemek kölcsönhatása biztosítja.

A projekt ünnepélyes zárórendezvényére, illetve a kiállítás megnyitására a káptalanteremben került ma sor.

20120217bences02.jpg

Az eseményen megjelenteket  Horváth László, templomigazgató köszöntötte.

Ezt követően szólt Abdai Géza, aki örömtelinek nevezte, hogy újból gazdagodik a város, hogy tovább szépül a Belváros, amelynek felújítására és megújulására a város is sokat fordított eddig. Sopron közösségi alpolgármestere külön is kiemelte a megvalósuló projekt jelentőségét, amely olyan, a Kecske-templomhoz kötődő,  több száz éves történelmi hagyományok, események és értékek megőrzését és bemutatását teszi lehetővé, amelyek a város megbecsülendő értékei.

20120217bences12.jpg

 

Abdai Géza köszönetet mondott mindazoknak, akik szakértelmükkel, energiájukkal azon munkálkodnak, hogy a város a felújítások által gyarapodjon és értékeit feltárva azokat közkinccsé lehessen tenni.

20120217bences09.jpg

 A fenntartó megköszönte a pályázók, a tervezők, kivitelezők munkáját, azt kívánva, hogy Isten áldása legyen a munkán.

A megújult Kecse-templom kibővített funkciójában is az eredeti célkitűzés szolgálatába állt.  ma is bencés intézményként a hitéleti és lelkipásztori szolgálatot szélesebb spektrumban tudja ellátni. A művészettörténeti értékek olyanokat is vonzanak, akik egyébként nem mennének be a templomba, de az ő számukra is van üzenete ezeknek az értékeknek, és ilyen módon mégiscsak az evangéliumot is lehet hirdetni.

20120217bences20.jpg

 A Kecske-templom felújítása és az interaktív kiállítóhely kialakítása abba a folyamatba illeszkedik, amelynek során az apátság tevékenysége kiszélesedik. Ma ez a küldetése mindenkinek minden helyen, a gazdaságban, a szociális területen, a tudományokban, a kultúrában, hogy az egyháziak a világi munkatársakkal együtt mindenhol jelen legyenek és az alapvető evangéliumi üzenetet hirdessék, minden területen.

20120217bences13.jpg

Mindezeknek a törekvéseknek kiemelt helye és jó példája a most átadott felújított Kecske-templom és kiállítás is – hangzott el a mai megnyitón.

20120217bences22.jpg

 

20120217bences31.jpg

 A felújított templomot és a kialakított kiállítást Nemes András művészettörténész vezetésével tekinthették meg az érdeklődők.

20120217bences33.jpg

 

BTÉ

2012. február 17. / Eredményeink